Zsuzsanna Orbán
Még csaknéhány hónapja jógázok. Már az elején, a ráhangolódó légző gyakorlatnál érzem, hogy megérkezek és lenyugszok. Vannak nehezebb pózok, amik erős kihívást jelentenek, de tudom, hogy erősödök tőlük. Az egyensúly gyakorlatokat nagyon szeretem, mert ezektől is napról napra fejlődök."
Forrás:
Kovacs Anita
Kiskunfélegyházáról elköltöztem már, azonban ha hazalátogatok, igyekszem eljutni Edit jóga órájára. Nagyon szeretem, hogy változatos órákat állít össze, ahol a test átmozgatása és nyújtása mellett nagy hangsúlyt kap a meditáció ami által teljesen feltöltődök.
Forrás:
Lövei Melinda Horváthné
Én az alvásproblémáim és a rendszeres fejfájásom, kimerültségem miatt kezdtem jógázni. Azóta nyugodtabban, mélyebben alszom, nem ébredek fel éjjel. A közérzetem is érezhetően jobb, pedig csak egy hónapja kezdtem és hetente egyszer jövök. Ez igazolja a jóga erejét!"
Forrás:
Veronika Kovács
"Lassan egy éve járok jógázni Edithez. Főként a csípőm merevségén szerettem volna javítani. Elejében még a keresztezett lábú ülés is nehezen ment. Azóta szembetűnő a változás, nagyon sokat lazultak az ízületeim. Jól esnek a csavarások a nyakamban és a gerincemben is. Testszerte érezhető a fejlődés."
Forrás:
Tóth Andi
"Eddig két alkalommal voltam jógázni. Előtte otthon tornáztam reggelente 30-40 percet, de egy idő óta nehezen vettem rá magam a mozgásra. Itt rájöttem, hogy a közösség ereje milyen sokat jelent. Már az első jógaóra megérintett, a végén meg is vettem a bérletet és elhatároztam, hogy hetente legalább egyszer eljövök. Nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb szeretnék lenni."
Forrás:
tímea gyulainé juhász
"Ez az első jógaórám volt, előtte sosem jógáztam. Nagyon érdekes volt figyelni a reakcióimat. Elfáradtam. Sosem gondoltam, hogy a jógától ki lehet melegedni és ilyen kellemes fáradtságot érzek a végére. A hátamnak folyamatosan kellene ez a nyújtózás és hátrahajlás. Relaxáció során nagyon jól esett a légzésfigyelés és a lazulás."
Forrás:
Lászóné Zsadányi
"Évek ótafennálló csípőpanaszok miatt kezdtem jógázni. Sokszor a hétköznapitevékenységek is nehezemre estek. Megfigyeltem, hogy ha legalább hetente egyszer eljövök, jobban érzem magam. Még csak néhány hónapja járok, de máris észreveszem,hogy könnyebben mozgok és munkában sem fáradok ki annyira."
Forrás: