S Iványi
Nagyon jó előadás, nagyon barátságos hely, szuper színészek - ilyen arcjátékot nagyobb színpadon nem, csak így, két méterről ("szociális védőtávolságból", eleinte maszkban...) lehet csodálni, élvezni! Igazi művészek, ötven embernek játszanak :D
Forrás:
Gyöngyi Takács
Jó a színház hangulata, kedvesen fogadják a nézőket, de a színházterem ültetése, kialakítása nem túl ideális. Oldalt ülve leginkább a színészek hátát láttuk. Vagy semmit, az előttünk ülő fejét és hátát. Még szerencse hogy hang alapján is élvezhető volt a darab. Aki ide vesz jegyet, időben érkezzen hogy jó helyet tudjon foglalni.
Forrás:
Szabó Szilvia
Családias kis színház, apró színpaddal. A szünetben zongora szó mellett töltöttük az időt, ezzel is hangulatossá téve az ott töltött időt. A színészek játéka fenomenális volt! A mű feldolgozása érdekes volt,maga a történet minden korra adaptálható. Ennek megfelelően megmaradt az eredeti váz,a fő szálak,de a mai kor embere számára feldolgozható formában. Nagyon örülök,hogy megnèzhettem.
Forrás:
Kristóf Szabó
Remek hely a budai oldalon, aranyos épület, kedves fogadó-hölgy. Élőzene szól az előadás előtt, amikor mi voltunk, egy remek zongorista játéka fogadott. Mi a Mario és a varázslót néztük, ami hű volt Thomas Mannhoz, valamint kiváló színészi játékot láthattunk.
Forrás:
Zsuzsánna Kovács
Imádom minden előadásukat, sosem csalódtam még. A jelenetek közti tapsot hiányoltam, bár ez rajtunk nézőkön múlott, de oly gyorsan megszólalt a hangos zene, hogy mire felocsúdtunk szinte már kezdődött a következő.
Forrás:
Székely Renáta
Most voltunk itt először, és nagyon jól éreztük magunkat! Egyszerű, barátságos hely. A Veszedelmes viszonyok c. darabot néztük, a színészek zseniálisak voltak! Köszönjük! Biztosan visszatérünk még!
Forrás:
Teodora Toth
Nagyon szeretjük! Hegyi Barbara pedig egyszerűen imádnivaló! Meghitt hangulatú, kifejezetten kedves személyzettel működő kis Színház, ahol mindig zongoraszó kíséri a szünetet! Fantasztikus! 😊
Forrás:
Katalin Uhrin
Nagyon helyes kicsi színház. Közvetlen kapcsolat a színpaddal.Tetszik a szünetben a zongora játék. Retro hangulata a színháznak kicsit a múltba repít. Szeretem a hangulatát.
Forrás:
Ágnes Mosolygó-Kiss
Hangulatos hely,lent bárzongorista játszik a szünetekben,a színpad az orrunk előtt,a színészek minden rezdülése látszik.Az egész nagyon bensőséges,szerethető.
Forrás:
Péter Kozma
Egyedi stílusú, modern és izgalmas játszóhely. A technikai hiányosságokat rengeteg ötlettel és lelkesedéssel pótolják. Jó hangulatú, vidám hely.
Forrás: