Dániel Dobner
A mai napon hoztam el az autót, nagyon jó érzéssel távoztam. Az autó remek, nagyon szépen megmutogattak minden cserélt elemet, elmondták a probléma okát, a hibákat amit feltártak és javítottak. Minden a megbeszéltek szerint ment, régen találkoztam ilyen korrekt műhellyel. Én csak ajánlani tudom őket, emberileg és szakmailag is. Ha bármikor lesz automataváltó problémám, csak hozzájuk viszem innentől.
Forrás:
Zoltán Kárpáti
Nemrég jártam a szervizben, bejelentés nélkül odamentem, kértem, hogy nézzék már meg az autót, mert lomha, nehezen vált, nem akar nyitni a konverter gázadásra városi tempóban. Azonnal mentünk egy nagyobb kanyart, majd végül közölték velem, hogy nincs a váltóval semmi baj.Azóta kiderült, hogy a szívósor nagyon kokszos, és ezért erőtlen az autó. Nem csaptak ne, korrekt szakmai támogatást kaptam. Még egyszer köszönöm.
Forrás:
Károly Dr. Stefáni
Velem nagyin kedvesen foglalkozott a tulajdonos, hosszú úton próbálgatta a váltót, megnyugtatott, hogy aggodalmam a váltót illetően megalapozatlan, develmondta, higy a hibajelenségnek mi lehet az oka. Az volt. Mindezt ingyen, semmit nem kért és nem is fogadott el
Forrás:
Péter Juhász
Insignia Automata váltóját rakták rendbe! Csak ajánlani tudom! Megfelelő hozzáállás, -ár,-kommunikáció! Bizalommal forduljatok hozzájuk!
Forrás:
George
Ez a szolgáltatás segített barátomnak az átvitel digitális diagnosztizálásában. Nagyon kedves és udvarias szakemberek. Nagyon szépen köszönjük!
Forrás:
Mákos
Egy Jaguart vittem hozzájuk váltó és difi szervízre, és azt hiszem, a jövőben nem is fogok máshova járni. Rendesek, jófejek és nagyon jó szakemberek! 10
Forrás:
Sándor
Legjobb a szakmában Gézabácsi meg a srácok! Tavaly a kia sorentóm váltójával csodát műveltek, annak ellenére hogy más cégek felújítást meg cserét javasoltak csilliókért. Egy olajcsere és átöblítés azonnal megoldotta a problémát, és az autó azóta is hibátlan. Köszönöm mégegyszer!
Forrás:
laszlo
Nem sok hozzáértő automatás van e kis országban, de ők azok. Az árak is normálisak. A legjobb benyomásokkal távoztam.
Forrás:
Marianna
Nagyon barátságosak, segítőkészek és ami a fontos, nagyon ért a valtokhoz. Garanciálisan csinál mindent, ha valami mégsem stimmel az átadás után, készségesen addig állítja/ állítják amíg tökéletes nem lesz.
Forrás:
Károly