Attila Pallagi
Első hívásra sikerült aznapi időpontot kapnom, együtt néztük meg az autó hibáját, valamint a szerelő felajánlotta az olcsóbb és drágább megoldást is. A javítást rögtön el is végezte, nem kellett ott hagynom az autót. Csak ajánlani tudom!
Forrás:
Balázs K
Egyszerűen tudtunk időpontot találni. Az autót az orrom előtt rakta emelőre, együtt néztük és beszéltük át a teendőket. Az alkatrészeket is együtt választottuk ki. Másnap mentem a kész autóért (egyébként már az első napon készen lett), minden annyiba került, mint ahogy előzőleg megbeszéltük. A munkadíj rendkívül jutányos. A hiba elhárult, egy év garancia van a javításra (természetesen).
Forrás:
Ozsváth István
Csak ajánlani tudom. Bementek úgy, h már lógott a dob. Átnéztük, megbeszéltük, h mennyibe fog kerülni. Két órával később kaptam a telefont, h kész a kocsi és egy fillérrel sem került többe. Pontos precíz, bárkinek ajánlom.
Forrás:
gunti456
Bátran ajánlom mindenkinek! Repedt kipufogóval mentem időpontra. El se kellett jönnöm, fél óra alatt készen is voltunk, plusz még egy kipufogó felfüggesztő gumit és egy bilincset is cserélni kellett, mindez 7000 forintomba került. Szimpatikus volt az Úr is, aki a szerelés végezte, felajánlott egy olcsóbb és egy drágább megoldást is. Legközelebb is ide fogok jönni!
Forrás:
Nagyon kedves az úriember. Gyorsan fogadott, rugalmas volt, részletesen átnézte az egész kipufogórendszert, nem csak a hiba környékén. Tökéletesen megjavította a problémákat és mindezt jó áron.
Forrás:
Nagyon udvarias kedves úr,idöpontra mentem tökéletes munkát végzet reális áron.Meg vagyok elégedve a szolgáltatással.(mopedautós)
Forrás:
Nagyon precíz,érti az úr a szakmáját. Pontosan és gyorsan jól dolgozik. Nagyon elégedett vagyok mind a munkával,mind a hozzáállással. Mindezt kedvező áron. Csak ajánlani tudom!
Forrás:
Flexibilis csövet kellett cserélni Opelemen. Hamar kaptam időpontot, egy percet sem kellett várakoznom megérkezésem után. A csere körültekintően, de rendkívül gyorsan és szakszerűen történt, egyértelműen látszott a profizmus. A munka díja nagyon baráti volt, annak ellenére, hogy az alkatrész cserén kívül a kipufogó rendszer egésze átvizsgálásra került. Köszönet a munkáért, a szervízt ajánlom mindekinek.
Forrás:
Kedves udvarias fogadtatás, időbe elvégzett munka, teljes transzparencia. Előttem kereste ki a mester az alkatrészt és a hozzá tartozó árát. A minőség meg majd idővel kiderül 2 hete voltam ott azóta minden rendben.
Forrás:
Első hívásra sikerült aznapi időpontot kapnom, együtt néztük meg az autó hibáját, valamint a szerelő felajánlotta az olcsóbb és drágább megoldást is. A javítást rögtön el is végezte, nem kellett ott hagynom az autót. Csak ajánlani tudom!
Forrás:
Nagyon korrekt áron és hihetetlenűl gyors javítást kaptunk. Az időpont egyeztetés is rugalmasan történt!
Forrás: